Brooklyn

Az ’50-es évekbeli történet akár mai is lehetne, hisz a film által feszegetett kérdések számos hazánkfiát érinthetik. Eilis munkalehetőség kapcsán hagyja el hazáját, Írországot és utazik New Yorkba. A családja maga mögött hagyása, a beilleszkedés, a honvágy mind nagyon megviselik, ugyanakkor szépen, lassan felveszi az új világ ritmusát. Idővel a munka mellett iskolába kezd járni, barátságos, kedves természetével környezetében támogatókat szerez, végül pedig a nagy szerelem is rátalál. Minden ideálisnak tűnik, mígnem egy tragédia következtében hazaszólítja a kötelesség. A régi környezetben új esélyeket kap; amire eddig vágyott, most megadatik. A lánynak súlyos dilemmával kell szembenéznie: melyik utat válassza, melyik is az övé? A felnőtté válás döntések meghozatalával jár. De vajon melyik út a jó, létezik-e jó út? Hol a mi otthonunk és mi az, amit otthonnak nevezünk egyáltalán? Félre lehet-e tenni az őseink elvárásait, megtagadhatjuk-e gyökereinket? Cselekedeteinkben a múlt vagy a jövő irányába való törekvések a meghatározóak? 

Csontváz ikrek

A film főszereplője egy ikerpár: Maggie és Milo, akik egymástól távol és egymásról mit sem sejtve épp ugyanakkor próbálnak meg öngyilkosságot elkövetni. Szerencsére egyiküknek sem sikerül, sőt az történteknek köszönhetően újból feltűnnek egymás életében. Milo Maggie-ék otthonába költözik, így a közösen töltött napok alatt lassan kibontakoznak nemcsak a régi emlékeik, de az azóta eltelt idő történései is.

A film jól szemlélteti, milyen különös kapcsolat van a testvérek között. A gyermekek egymáshoz való viszonyulását meghatározzák a család történései, hiszen az eseményeket közösen élik át, azok mindkettőjükre hatnak. Kire így, kire úgy… És ez nem csak az ember személyiségétől függ.

Megmaradt Alice-nek

A film az Alzheimer-kór kegyetlen valóságát, a folyamatos és megállíthatatlan mentális képességekben bekövetkező romlást mutatja be. Alice egy sikeres, szakmájában mindent elért egyetemi tanár. Tünetei szavak elfelejtésével kezdődik, majd ismeretlenné válik számára nemcsak a környék, ahol él, de a ház is, amelyben régóta laknak. Emlékezőképességét mindenféle kreatív megoldással próbálja szinten tartani, felkészül azokra az időkre is, amikor majd végképp eluralkodik rajta a betegség. Küzd ellene, hogy mások terhére legyen, holott mégis a család az, ami az egyetlen kapaszkodót nyújtja számára. A filmben fel-felbukkan néhány gyermekkori emléke, amik a felhőtlen, gondtalan időket idézik vissza. A mű zsenialitása, hogy nem egyszerűen a tárgyak megnevezésének képtelenségét vagy funkciószerű használatának elvesztését, az ismerősök ismeretlenné válását... mutatja be. Látható, ahogyan minden elvész, ami egy emberi élettel jár: az emlékek, amelyek a házastárssal vagy a gyermekekkel kapcsolatosak vagy épp a hosszú évek alatt felépített szaktudás. Julianne Moore fantasztikus alakításában jól megfigyelhető a hatalmas kontraszt az egészséges és a leépült, kiüresedett személyiség között. Eltűnik a karakter tartása, a lingvisztikát kutató szakember választékos szókincse egyre inkább beszűkül. A lesújtó film bemutatja, hogyan élik meg a családtagok a megrázó betegségsúlyosbodást, hogyan változik meg hatására mindnyájuk élete.

Érdemes elgondolkodnunk nézőként, vajon lesz-e lehetőség a mindennapokban kialakult konfliktusaink rendezésére, vajon még időben tisztázzuk-e a kapcsolatainkat. Családtagként mit tehetünk egymásért egy ilyen nehéz helyzetben? És magunkért? Jó, ha lehetőségeinkhez mérten annyi időt töltünk szeretteinkkel, amennyit csak tudunk. 

Csillagok között

Ritkán – sőt talán sosem – ajánlok sci-fit, most mégis szükségét érzem, hogy erről a kiváló alkotásról ajánlót írjak. 

A film habár egy főképp az űrben játszódó fikció, sokkal inkább nevezném azt drámának. Ebben az elképzelt világban súlyos problémával kell szembenéznie az emberiségnek: a pusztulás és az éhezés veszélye fenyegeti a Föld lakóit. Utolsó élelmük a kukorica maradt, az egyre inkább terjedő penésztől pedig mindent szó szerint ellep a por. A film sok-sok (lét)kérdést feszeget, középpontjába mégis egy apa-lánya kapcsolat dilemmái kerülnek. Főszereplőnk Cooper, a két gyermekét egyedül nevelő édesapa, aki valamikor NASA-pilóta volt. Jóval később lehetőséget kap, hogy egy olyan titkos küldetés tagja legyen, amellyel más bolygókat felfedezve új lakhelyet biztosíthatnak az emberiségnek. Cserébe azonban búcsút kell mondania szeretteinek. Mindezt úgy, hogy előre tudja, talán sosem látja őket viszont. Természetesen a férfi vállalkozik a szokatlan feladatra. Az út rendkívüli pszichés terhekkel jár. Az idő fogalma megváltozik, így a számára csupán órákat felölelő idő alatt gyermekei hosszú éveket öregednek. Cooper videoüzenetekben tekintheti végig, hogyan nőnek fel gyermekei, hogyan válik nagyapává, hogyan marad ki minden élményből, amely életünk velejárója és ami értelmet ad létezésünknek.  Emellett végigkövethetjük az itthon maradt családtagok várakozását, bizonytalanságát, az apa döntésére adott érzelmi reakcióit. A különböző szereplők karaktere kapcsán elgondolkodhatunk, mit is jelent a túlélés? Magunk vagy a jövőnk túlélése. Képesek vagyunk-e valóban feláldozni önmagunkat, le tudunk-e mondani érzelmi kötelékeinkről? És ha már idő… Mire is használjunk/hasznosan használjuk-e a rendelkezésünkre álló időt? 

Merem állítani, hogy a film garantált élményt biztosít a néző számára.

The Affair

Hagai Levi izraeli származású író és rendező nevéhez fűződik a sokak által ismert In Treatment (Terápia) c. nagysikerű sorozat, mely számos országban, nemrégiben két évada hazánkban is feldolgozásra került. A magyar verzió főszereplője Mácsai Pál. Az érdeklődésre való tekintettel a jövőben a harmadik évadát is adaptálják majd a hazai közönség számára.  

A The Affair c. új, tízrészes sorozattal Levinem okoz csalódást a nézőnek. A film egyediségét az események két nézőpontból való bemutatása adja. Főszereplői mindketten házasok. A férfi négygyermekes családapa, tanár, kevéssé sikeres író. A nő pincérnőként dolgozik Long Islanden, ahol az események is zajlanak majd, miután a férfi oda családjával nyári vakációra érkezik.

A sorozat szól párkapcsolatot tudattalanul mozgató bűntudatról, ki nem mondott sérelmekről és fájdalmakról. Szól a hűtlenséget megélt házastársról, aki a helyzetet így vagy úgy, de nehezen tudja elfogadni. Döntésekről, melyeket nehéz meghozni. Érzelmekről, melyek a korábbi életet meghatározó értékeket semmissé teszik. És lépésekről, melyek nemcsak az egyén, de mások, a szűkebb, tágabb család és családok sorsát is meghatározzák.

Ahogyan említettem, a történések két szálon futnak, a néző végigkövetheti a szereplők élményeit, emlékeit. Miért akarnánk hát egy filmet „kétszer” megnézni? – tehetnénk fel jogosan a kérdést.  Érdemes megfigyelni a film legapróbb részleteit is, mivel azok jól tükröződik, például egy hétköznapi szituációban mire terjed ki figyelmünk nőként/férfiként vagy hogyan emlékszünk vissza és az emlékeket miként torzítjuk.

A tíz rész után pedig izgatottan lehet várakozni a második éved megjelenéséig…

Whiplash

Andrew egy 19 éves fiú, aki dobol. Elkötelezetten, megszállottan, minden mást ezen céljának alárendelve. Nem akárhol tanul, New York leghíresebb konzervatóriumában kap lehetőséget zenélni a legjobbak között. A feladat, amivel szembenéz, nem egyszerű. Szigorú tanára nem könnyíti meg dolgát, kényszeresen igyekszik tanítványait megfeleltetni saját perfekcionizmusának. Jól látszik, hogyan hat a tanítványok viselkedésére egy tanár megalázó, büntető nevelési stílusa: mindannyian önmagukat sanyargatva, a rivalizációs helyzetekben fogukat összeszorítva küzdenek a bennmaradásért. Ők maguk is egyre inkább törekszenek a tökéletességre.

No de hol van a határ? A pedagógus részéről mi az, amivel még segít valakit a képességei kibontakoztatásában? És mi az, ami már sok és rombolóan hat? Egyáltalán mi az, ami még tanítási célzatú és mi az, ami már káros, sérti az emberi jogokat, az egyén méltóságát? A másik oldalon pedig: hol érdemes „letenni a dobverőt”, félreállni és más erősségünk után kutatni önmagunkban?

Tegyünk bármit, mindig érdemes elgondolkodni, azt miért is tesszük, kinek akarunk vele megfelelni. Andrew kinek akart bizonyítani? A tanárának? Vagy inkább az apjának? Egy családban, ahol az asztal körül mindenki saját régi, apró-cseprő teljesítményét hangoztatja évekig, nehogy bárki is elfeledje azt…

Időnként mindannyian láthatunk hatalmas tehetségeket, emberfeletti teljesítményeket. Lehetünk rájuk büszkék vagy nézhetjük őket irigykedve. De talán föl sem fogjuk, eredményüket micsoda akarat, mennyi izzadságcsepp, vér-verejték előzte meg.

Cseresznyevirágzás

A német film egy idős házaspár (és családjuk) életébe enged bepillantást. Kezdetben úgy tűnik, a feleséget súlyosan nyomasztó titok lesz a film középpontjában, amikor is az orvosok közlik vele, hogy férje haldoklik. Hogyan lehet egy ilyen teherrel együtt élni és a másik utolsó idejét mindenben boldogan támogatni? Nehezen és addig, míg az idő engedni. Az események végül egészen más fordulatot hoznak…

A film szól halálról, gyászról, vétkekről és vezeklésről. Beteljesületlen álmokról és megbánásról. A társ hiányáról, a búcsúzásról, az emlékezésről és arról az elveszített szeretett személlyel való azonosulásról, ami a gyászolót segíti a veszteség feldolgozásában. 

Mandarinok

Gondolt már arra, mi történne, ha egy háború két ellenséges képviselőjét két egymás melletti szobában helyeznénk el, miután harci sérülést szenvedtek? Ha még nem, ezt a filmet ne hagyja ki!

A helyszín Abházia, ahol az észt asztalos, Ivo és szomszédja, a mandarint termesztő Markus él. Grúziában több mint száz évig élt egy kisebb észt közösség, amikor azonban kitört a háború, visszamenekültek hazájukba. A maguk után hagyott szellemváros határában egy napon grúzok és csecsenek csapnak össze. Ivó házába fogadja a harc két túlélőjét: Ahmedet, a csecsen zsoldost és Nikat, a grúz színészt. Életük megmentéséért annyit kér csupán, hogy otthonában ne bántsák egymást. És hogy mi történik a kis viskóban a négy férfival…

A Mandarinok egy zseniális film a háborúban értelmetlenül elveszített életekről. Emellett páratlan a zenei aláfestés.