Coco

Az animációs film címe Coco, a történet központi szereplője mégis Coco dédunokája, Miguel. A kisfiú egy mexikói cipészcsalád sarja, akik szigorúan elhatárolódnak a zenétől. Ez a famíliájukban különösen domináns tradíció. Ennek fájdalmas oka, hogy az üknagyapa feleségét és gyermekét a zenei világban remélt sikerért hagyta magára. Több generációval később azonban Miguelben újból megjelenik a tehetség, amit a család el szeretne feledni. Ezzel a kisfiú is tisztában van, így a padláson rejtőzködve hódol szenvedélyének.

A film a nézőt az európai embertől távol álló szokások, a mexikói fantázia- és hitvilág különös univerzumába repíti. A mexikóiak halottak napján feldíszítik az őseik oltárát. Az oltáron nemcsak a szeretteik képei szerepelnek, hanem azok kedvelt tárgyai, ételei, gyertyák égnek. Az élők gondosan utat jelölnek ki számukra virágsziromból. Bízva abban, hogy a halottak évente egy estére visszatérnek és ismét együtt lehet a család. A halottak világában is fontos ez a nap, hisz ekkor viszontláthatja leszármazottait az, akiknek kinn van a képe valakinek az oltárán. Akinek azonban nincs és elfelejtik, az a halottak világából is az örök feledés homályába vész.

Mint a mesében általában, Miguel is hosszú utat jár be. Miután megtalálja őseit, nemcsak a család titkára derül fény, de az ősök elismerését, elfogadását is kivívja. A történetet azért is tartom érdemesnek, mert a megbocsátás, a felelősség, a család szerepe mellett a gyermekek képességeinek, adottságainak tiszteletéről és támogatásáról szól. Továbbá egy olyan kultúrát is bemutat, amelyben (a miénkkel ellentétben) a halál sokkal közelebbi, természetes, az élettel együtt járó folyamat. A szívfacsaró, könnyek nélkül alig kibírható történet egyik üzenete pedig, hogy a halottaink addig kapcsolódnak a világunkhoz, amíg emlékszünk rájuk. Ők is megsemmisülnek, mikor már nem ápoljuk őket emlékezetünkben. Az ő történetüknek cenzúramentes elfogadása pedig a saját múltunkkal való szembenézést jelenti.

Rólunk szól

És tényleg. Kiről így, kiről úgy. Mindenki felfedezheti magát valamelyik szereplőben. Vagy minden szereplőben valamiért.

A sorozatban egy család története bontakozik ki előttünk. A családtagok között van híres sorozatszínész, kilóival küzdő ikertestvér, örökbefogadott gyermek. Elsőre úgy tűnhet, ez egy roppant egyedi család, ám csakhamar kiderül, hogy átlagemberek problémáival küzdenek és válnak szerethetővé  a karakterek. A négy generáció örömei és nehézségei között felfedezhetők (a teljesség igénye nélkül): párkapcsolati problémák, gyermeknevelési kérdések, anyai szerep vagy karrierépítés kérdése, rivalizációs helyzetek, önelfogadás és megfelelni akarás, önmagunk meghaladása, öregedés és méltóság, élet és halál.

A sorozat Amerikában nagy sikert aratott, háromszoros Golden Globe-díj jelölést kapott, beválasztották a 10 legjobb sorozata közé. Sőt. Készülőben a 2. és 3. évad is. 

Oroszlán

Saroo mindössze ötéves, amikor édesanyjától és testvéreitől messzire kerül. Egy reggel bátyját kíséri munkába, majd útjaik különválnak, s a kisfiú Indiát keresztülutazva a nyüzsgő, számos veszélyt rejtő nagyvárosban találja magát teljesen egyedül. Különböző megpróbáltatásokat követően végül Ausztráliában fogadja örökbe egy gyermektelen házaspár. A kis Saroo új családjában szépen felcseperedik, a számára nyújtott segítségek hasznosításával szinte gond nélkül veszi az akadályokat. Mígnem egy napon erősen foglalkoztatni kezdi saját története…

Saroo igaz története jól példázza, hogy az embereknek mennyire fontos saját élettörténetüknek az ismerete. Mindnyájunknak természetes szükségletünk, hogy életünkre mint valamiféle folytonosságra ráláthassunk, annak eseményeit megérthessük. Amikor eddigi munkám során örökbefogadó családokkal találkoztam, központi kérdések voltak, hogy a gyermekkel mit, mikor és hogyan osszanak meg. Merthogy a megosztás szükséges. Ha a felnőttek eltitkolják a gyermek származását, abból csak nehézségek jönne létre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezt szülőként nem nehéz megélni és nem járhat szorongással. A filmben az egyik legszebb momentum, ahogyan a két egymás számára ismeretlen nő elfogadja a másikat, aki nélkül Saroo nem létezhetne. Egyikük életet adott neki, másikuk felnevelte. A fiúban mégsem alakult ki lojalitáskonfliktus – vélhetően épp az elfogadó attitűd miatt.

És habár a gyermek elkerült az elsődleges kötődést jelentő környezetből, a biztonságot és szeretetet adó másik családban újból kialakulhattak azok a kötődések, melyek elősegítették személyiségének egészséges fejlődését. Nem kell Indiáig mennünk, hogy ezzel a problémával találkozhassunk: hogyan tudunk segíteni az állami gondoskodásba került gyermekeknek?

A film kapcsán külön kiemelném a reziliencia fogalmát, ami alatt a személyiség egyfajta rugalmas ellenálló képességét értjük. Megfigyelések és vizsgálatok bizonyítják, hogy bizonyos személyek súlyos trauma elszenvedése ellenére abból kamatozni tudnak, életüket hatékonyan tudják vezetni. A Saroo-val történt veszteségek egészen kedvezőtlen irányba is sodorhatták volna a kisfiút, így a története szinte hihetetlen.

A bíró

Film egy apa-fiú kapcsolatról. Bátran mondhatnám, hogy mindenkinek, aki apa és mindenkinek, aki fiú. De legkevésbé sem állítanám, hogy ez a film csak férfiaknak szól. Véleményem szerint a Bűn és bűnhődés címet is kaphatta volna, ha az nem lett volna már épp foglalt. :)  

Főszerepben a szigorú, morális kérdésekben tréfát nem ismerő apát (Joseph) és annak talpraesett fiát (Hank) láthatjuk, aki sokra vitte, akire büszke lehet az egész család. Kapcsolatuk korántsem felhőtlen. Sőt annyira jelentős a köztük meghúzódó konfliktus, hogy rég távol élnek egymástól, hosszú évek óta nem találkoztak. Most azonban egy temetés kapcsán elkerülhetetlenné válik a viszontlátás.

A film jól példázza, mennyire meghatározóak az elsődleges, családi kapcsolataink. Ha messze is kerülnek egymástól a felek, tetteik, emlékeik továbbra is erősen befolyásolják az életüket. Amikor pedig bekövetkezik egy krízis, a nagy nehézségekben, kritikus pillanatokban jó, ha mindenki tudja, hol a helye és mi a feladata. Habár a régmúlt eseményei Joseph-et és Hanket is mai napig felzaklatják, egymás iránt érzett lojalitásuk, kötelességtudatuk összekovácsolja őket a rögös útjukon. Eközben az apa és a fiú szerepet cserélnek, ami talán törtvényszerű is a felnövekedés során.

A gyermeknevelés kérdéseiben bizonytalan, saját elveinek ellentmondani nem akaró édesapa és a lázadó, de apja elismerése után sóvárgó fiú történetében nehezen tudjuk megkülönböztetni a bűnhődést és a jóvátételt.  

Brooklyn

Az ’50-es évekbeli történet akár mai is lehetne, hisz a film által feszegetett kérdések számos hazánkfiát érinthetik. Eilis munkalehetőség kapcsán hagyja el hazáját, Írországot és utazik New Yorkba. A családja maga mögött hagyása, a beilleszkedés, a honvágy mind nagyon megviselik, ugyanakkor szépen, lassan felveszi az új világ ritmusát. Idővel a munka mellett iskolába kezd járni, barátságos, kedves természetével környezetében támogatókat szerez, végül pedig a nagy szerelem is rátalál. Minden ideálisnak tűnik, mígnem egy tragédia következtében hazaszólítja a kötelesség. A régi környezetben új esélyeket kap; amire eddig vágyott, most megadatik. A lánynak súlyos dilemmával kell szembenéznie: melyik utat válassza, melyik is az övé? A felnőtté válás döntések meghozatalával jár. De vajon melyik út a jó, létezik-e jó út? Hol a mi otthonunk és mi az, amit otthonnak nevezünk egyáltalán? Félre lehet-e tenni az őseink elvárásait, megtagadhatjuk-e gyökereinket? Cselekedeteinkben a múlt vagy a jövő irányába való törekvések a meghatározóak? 

Csontváz ikrek

A film főszereplője egy ikerpár: Maggie és Milo, akik egymástól távol és egymásról mit sem sejtve épp ugyanakkor próbálnak meg öngyilkosságot elkövetni. Szerencsére egyiküknek sem sikerül, sőt az történteknek köszönhetően újból feltűnnek egymás életében. Milo Maggie-ék otthonába költözik, így a közösen töltött napok alatt lassan kibontakoznak nemcsak a régi emlékeik, de az azóta eltelt idő történései is.

A film jól szemlélteti, milyen különös kapcsolat van a testvérek között. A gyermekek egymáshoz való viszonyulását meghatározzák a család történései, hiszen az eseményeket közösen élik át, azok mindkettőjükre hatnak. Kire így, kire úgy… És ez nem csak az ember személyiségétől függ.

Megmaradt Alice-nek

A film az Alzheimer-kór kegyetlen valóságát, a folyamatos és megállíthatatlan mentális képességekben bekövetkező romlást mutatja be. Alice egy sikeres, szakmájában mindent elért egyetemi tanár. Tünetei szavak elfelejtésével kezdődik, majd ismeretlenné válik számára nemcsak a környék, ahol él, de a ház is, amelyben régóta laknak. Emlékezőképességét mindenféle kreatív megoldással próbálja szinten tartani, felkészül azokra az időkre is, amikor majd végképp eluralkodik rajta a betegség. Küzd ellene, hogy mások terhére legyen, holott mégis a család az, ami az egyetlen kapaszkodót nyújtja számára. A filmben fel-felbukkan néhány gyermekkori emléke, amik a felhőtlen, gondtalan időket idézik vissza. A mű zsenialitása, hogy nem egyszerűen a tárgyak megnevezésének képtelenségét vagy funkciószerű használatának elvesztését, az ismerősök ismeretlenné válását... mutatja be. Látható, ahogyan minden elvész, ami egy emberi élettel jár: az emlékek, amelyek a házastárssal vagy a gyermekekkel kapcsolatosak vagy épp a hosszú évek alatt felépített szaktudás. Julianne Moore fantasztikus alakításában jól megfigyelhető a hatalmas kontraszt az egészséges és a leépült, kiüresedett személyiség között. Eltűnik a karakter tartása, a lingvisztikát kutató szakember választékos szókincse egyre inkább beszűkül. A lesújtó film bemutatja, hogyan élik meg a családtagok a megrázó betegségsúlyosbodást, hogyan változik meg hatására mindnyájuk élete.

Érdemes elgondolkodnunk nézőként, vajon lesz-e lehetőség a mindennapokban kialakult konfliktusaink rendezésére, vajon még időben tisztázzuk-e a kapcsolatainkat. Családtagként mit tehetünk egymásért egy ilyen nehéz helyzetben? És magunkért? Jó, ha lehetőségeinkhez mérten annyi időt töltünk szeretteinkkel, amennyit csak tudunk.