pszichológus

pszichológus

2017. november 26., vasárnap

Coco


Az animációs film címe Coco, a történet központi szereplője mégis Coco dédunokája, Miguel. A kisfiú egy mexikói cipészcsalád sarja, akik szigorúan elhatárolódnak a zenétől. Ez a famíliájukban különösen domináns tradíció. Ennek fájdalmas oka, hogy az üknagyapa feleségét és gyermekét a zenei világban remélt sikerért hagyta magára. Több generációval később azonban Miguelben újból megjelenik a tehetség, amit a család el szeretne feledni. Ezzel a kisfiú is tisztában van, így a padláson rejtőzködve hódol szenvedélyének.

A film a nézőt az európai embertől távol álló szokások, a mexikói fantázia- és hitvilág különös univerzumába repíti. A mexikóiak halottak napján feldíszítik az őseik oltárát. Az oltáron nemcsak a szeretteik képei szerepelnek, hanem azok kedvelt tárgyai, ételei, gyertyák égnek. Az élők gondosan utat jelölnek ki számukra virágsziromból. Bízva abban, hogy a halottak évente egy estére visszatérnek és ismét együtt lehet a család. A halottak világában is fontos ez a nap, hisz ekkor viszontláthatja leszármazottait az, akiknek kinn van a képe valakinek az oltárán. Akinek azonban nincs és elfelejtik, az a halottak világából is az örök feledés homályába vész.


Mint a mesében általában, Miguel is hosszú utat jár be. Miután megtalálja őseit, nemcsak a család titkára derül fény, de az ősök elismerését, elfogadását is kivívja. A történetet azért is tartom érdemesnek, mert a megbocsátás, a felelősség, a család szerepe mellett a gyermekek képességeinek, adottságainak tiszteletéről és támogatásáról szól. Továbbá egy olyan kultúrát is bemutat, amelyben (a miénkkel ellentétben) a halál sokkal közelebbi, természetes, az élettel együtt járó folyamat. A szívfacsaró, könnyek nélkül alig kibírható történet egyik üzenete pedig, hogy a halottaink addig kapcsolódnak a világunkhoz, amíg emlékszünk rájuk. Ők is megsemmisülnek, mikor már nem ápoljuk őket emlékezetünkben. Az ő történetüknek cenzúramentes elfogadása pedig a saját múltunkkal való szembenézést jelenti.