pszichológus

pszichológus

2017. január 7., szombat

The Affair

Hagai Levi izraeli származású író és rendező nevéhez fűződik a sokak által ismert In Treatment (Terápia) c. nagysikerű sorozat, mely számos országban, nemrégiben két évada hazánkban is feldolgozásra került. A magyar verzió főszereplője Mácsai Pál. Az érdeklődésre való tekintettel a jövőben a harmadik évadát is adaptálják majd a hazai közönség számára.  
A The Affair c. új, tízrészes sorozattal Levinem okoz csalódást a nézőnek. A film egyediségét az események két nézőpontból való bemutatása adja. Főszereplői mindketten házasok. A férfi négygyermekes családapa, tanár, kevéssé sikeres író. A nő pincérnőként dolgozik Long Islanden, ahol az események is zajlanak majd, miután a férfi oda családjával nyári vakációra érkezik.
A sorozat szól párkapcsolatot tudattalanul mozgató bűntudatról, ki nem mondott sérelmekről és fájdalmakról. Szól a hűtlenséget megélt házastársról, aki a helyzetet így vagy úgy, de nehezen tudja elfogadni. Döntésekről, melyeket nehéz meghozni. Érzelmekről, melyek a korábbi életet meghatározó értékeket semmissé teszik. És lépésekről, melyek nemcsak az egyén, de mások, a szűkebb, tágabb család és családok sorsát is meghatározzák.
Ahogyan említettem, a történések két szálon futnak, a néző végigkövetheti a szereplők élményeit, emlékeit. Miért akarnánk hát egy filmet „kétszer” megnézni? – tehetnénk fel jogosan a kérdést.  Érdemes megfigyelni a film legapróbb részleteit is, mivel azok jól tükröződik, például egy hétköznapi szituációban mire terjed ki figyelmünk nőként/férfiként vagy hogyan emlékszünk vissza és az emlékeket miként torzítjuk.


A tíz rész után pedig izgatottan lehet várakozni a második éved megjelenéséig…