Ritkán – sőt talán sosem – ajánlok
sci-fit, most mégis szükségét érzem, hogy erről a kiváló alkotásról ajánlót
írjak.
A film habár egy főképp az űrben
játszódó fikció, sokkal inkább nevezném azt drámának. Ebben az elképzelt
világban súlyos problémával kell szembenéznie az emberiségnek: a pusztulás és
az éhezés veszélye fenyegeti a Föld lakóit. Utolsó élelmük a kukorica maradt,
az egyre inkább terjedő penésztől pedig mindent szó szerint ellep a por. A film
sok-sok (lét)kérdést feszeget, középpontjába mégis egy apa-lánya kapcsolat
dilemmái kerülnek. Főszereplőnk Cooper, a két gyermekét egyedül nevelő édesapa,
aki valamikor NASA-pilóta volt. Jóval később lehetőséget kap, hogy egy olyan titkos
küldetés tagja legyen, amellyel más bolygókat felfedezve új lakhelyet
biztosíthatnak az emberiségnek. Cserébe azonban búcsút kell mondania
szeretteinek. Mindezt úgy, hogy előre tudja, talán sosem látja őket viszont.
Természetesen a férfi vállalkozik a szokatlan feladatra. Az út rendkívüli
pszichés terhekkel jár. Az idő fogalma megváltozik, így a számára csupán órákat
felölelő idő alatt gyermekei hosszú éveket öregednek. Cooper videoüzenetekben
tekintheti végig, hogyan nőnek fel gyermekei, hogyan válik nagyapává, hogyan
marad ki minden élményből, amely életünk velejárója és ami értelmet ad
létezésünknek. Emellett végigkövethetjük az itthon maradt családtagok
várakozását, bizonytalanságát, az apa döntésére adott érzelmi reakcióit. A
különböző szereplők karaktere kapcsán elgondolkodhatunk, mit is jelent a
túlélés? Magunk vagy a jövőnk túlélése. Képesek vagyunk-e valóban feláldozni
önmagunkat, le tudunk-e mondani érzelmi kötelékeinkről? És ha már idő… Mire is
használjunk/hasznosan használjuk-e a rendelkezésünkre álló időt?
Merem állítani, hogy a film garantált
élményt biztosít a néző számára.