A film az Alzheimer-kór kegyetlen
valóságát, a folyamatos és megállíthatatlan mentális képességekben bekövetkező
romlást mutatja be. Alice egy sikeres, szakmájában mindent elért egyetemi
tanár. Tünetei szavak elfelejtésével kezdődik, majd ismeretlenné válik számára
nemcsak a környék, ahol él, de a ház is, amelyben régóta laknak.
Emlékezőképességét mindenféle kreatív megoldással próbálja szinten tartani,
felkészül azokra az időkre is, amikor majd végképp eluralkodik rajta a
betegség. Küzd ellene, hogy mások terhére legyen, holott mégis a család az, ami
az egyetlen kapaszkodót nyújtja számára. A filmben fel-felbukkan néhány
gyermekkori emléke, amik a felhőtlen, gondtalan időket idézik vissza. A mű
zsenialitása, hogy nem egyszerűen a tárgyak megnevezésének képtelenségét vagy
funkciószerű használatának elvesztését, az ismerősök ismeretlenné válását...
mutatja be. Látható, ahogyan minden elvész, ami egy emberi élettel jár: az
emlékek, amelyek a házastárssal vagy a gyermekekkel kapcsolatosak vagy épp a
hosszú évek alatt felépített szaktudás. Julianne Moore fantasztikus alakításában
jól megfigyelhető a hatalmas kontraszt az egészséges és a leépült, kiüresedett
személyiség között. Eltűnik a karakter tartása, a lingvisztikát kutató
szakember választékos szókincse egyre inkább beszűkül. A lesújtó film
bemutatja, hogyan élik meg a családtagok a megrázó betegségsúlyosbodást, hogyan
változik meg hatására mindnyájuk élete.
Érdemes elgondolkodnunk nézőként, vajon
lesz-e lehetőség a mindennapokban kialakult konfliktusaink rendezésére, vajon
még időben tisztázzuk-e a kapcsolatainkat. Családtagként mit tehetünk egymásért
egy ilyen nehéz helyzetben? És magunkért? Jó, ha lehetőségeinkhez mérten annyi
időt töltünk szeretteinkkel, amennyit csak tudunk.
