pszichológus

pszichológus

2017. március 5., vasárnap

Oroszlán

Saroo mindössze ötéves, amikor édesanyjától és testvéreitől messzire kerül. Egy reggel bátyját kíséri munkába, majd útjaik különválnak, s a kisfiú Indiát keresztülutazva a nyüzsgő, számos veszélyt rejtő nagyvárosban találja magát teljesen egyedül. Különböző megpróbáltatásokat követően végül Ausztráliában fogadja örökbe egy gyermektelen házaspár. A kis Saroo új családjában szépen felcseperedik, a számára nyújtott segítségek hasznosításával szinte gond nélkül veszi az akadályokat. Mígnem egy napon erősen foglalkoztatni kezdi saját története…
Saroo igaz története jól példázza, hogy az embereknek mennyire fontos saját élettörténetüknek az ismerete. Mindnyájunknak természetes szükségletünk, hogy életünkre mint valamiféle folytonosságra ráláthassunk, annak eseményeit megérthessük. Amikor eddigi munkám során örökbefogadó családokkal találkoztam, központi kérdések voltak, hogy a gyermekkel mit, mikor és hogyan osszanak meg. Merthogy a megosztás szükséges. Ha a felnőttek eltitkolják a gyermek származását, abból csak nehézségek jönne létre. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezt szülőként nem nehéz megélni és nem járhat szorongással. A filmben az egyik legszebb momentum, ahogyan a két egymás számára ismeretlen nő elfogadja a másikat, aki nélkül Saroo nem létezhetne. Egyikük életet adott neki, másikuk felnevelte. A fiúban mégsem alakult ki lojalitáskonfliktus – vélhetően épp az elfogadó attitűd miatt.
És habár a gyermek elkerült az elsődleges kötődést jelentő környezetből, a biztonságot és szeretetet adó másik családban újból kialakulhattak azok a kötődések, melyek elősegítették személyiségének egészséges fejlődését. Nem kell Indiáig mennünk, hogy ezzel a problémával találkozhassunk: hogyan tudunk segíteni az állami gondoskodásba került gyermekeknek?
A film kapcsán külön kiemelném a reziliencia fogalmát, ami alatt a személyiség egyfajta rugalmas ellenálló képességét értjük. Megfigyelések és vizsgálatok bizonyítják, hogy bizonyos személyek súlyos trauma elszenvedése ellenére abból kamatozni tudnak, életüket hatékonyan tudják vezetni. A Saroo-val történt veszteségek egészen kedvezőtlen irányba is sodorhatták volna a kisfiút, így a története szinte hihetetlen.